március 29

5 Tipp Egy Jobb Guggolásért

A guggolás egy összetett mozgás, és mint olyan, gyakorlást igényel - így ha valóban erősödni akarsz benne, akkor úgy kell nézned rá, mint egy képességre, amit fejleszteni akarsz!

Ez azt jelenti, hogy folyamatosan dolgoznod kell a jobb és hatékonyabb technika elsajátításán, de nagyon sokan ott hibáznak ezzel, hogy ezt kis súlyokkal és könnyű szériákkal képzelik el. A való életben viszont ez nem így működik, tehát meg kell találnod a módját annak, hogy KEMÉNY EDZÉS mellett dolgozz a guggolásod stabilabbá, feszesebbé tételén.

Az alábbiakban ehhez adunk néhány olyan tippet, amelyek egy kicsit túlmutatnak az alap, mindenhol olvasható tanácsokon!

1️⃣ Ne Toporogj a Kisétálásnál!

Egyfelől, minél több időt töltesz a rúddal a nyakadban, annál több energiát fog felemészteni a guggolásod. Másrészt nagyobb eséllyel fogod elveszteni a kezdő pozícióban felvett feszességet. Bár ez elsősorban a nagyobb súlyoknál fog igazán számítani, de érdemes már a bemelegítő sorozatoknál gyakorolni egy 2-3 lépésből álló kiállást.

2️⃣ Alkalmazz Erőlégzést!

Rendszeresen hangsúlyozzuk a törzs feszesség fontosságát, ugyanis a guggolásoknál, felhúzásoknál hatalmas erők hatnak a gerincre, és minél feszesebben tudod tartani a törzsedet, annál erősebb és biztonságosabb lesz a guggolásod. Tehát nagy levegő (hasba), feszítés, guggolás!

3️⃣ Lassítsd Le a Bemelegítő Szetteket!

Ha nagyon zuhanós a guggolásod, könnyen azon kapod magad, hogy túlságosan előre (a lábujjaidra), vagy hátra (a sarkadra) billentél. Tapasztalataink szerint ha belassítod a negatív szakaszt a guggolásodnál, akkor hatékonyabban tudsz rá figyelni, hogy a súlypontod mindvégig a talpad középvonalában maradjon. A bemelegítő szetteknél, vagy akár gyakorlat variációként is alkalmazhatsz tempó guggolásokat!

4️⃣ Törekedj a Robbanékonyságra!

Ez minden összetett, erő fókuszú mozgásnál fontos lesz, mert az idegrendszered annál több izomrostot fog munkába vonni, minél gyorsabb mozgásra törekszel az adott súllyal. Fontos, hogy már a bemelegítő szetteknél is törekedj a robbanékonyságra!

5️⃣ Állítsd Kihívások Elé a Technikádat!

Ha már guggolsz egy ideje, és az alapok már rendben vannak, akkor végezz olyan gyakorlat variációkat, amik kihívás elé állítják a technikádat! Ennek elsődleges célja, hogy a mozgás egészét megtanuld uralni, növeld a feszességet és dolgozz a gyengeségeiden!

Elmondjuk, megmutatjuk videóban is:

Wittmann Zsolt

A Cikk Szerzőjéről

Wittmann Zsolt vagyok, erőemelő edző, a PowerBuilder.hu alapítója. Szeretek nagy súlyokat emelni és kinyomni, valamint azt kutatni, hogyan lehetünk ezek segítségével egyre izmosabbak és erősebbek.


Tags


You may also like

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Subscribe to our newsletter now!