Wittmann Zsolt

2002-ben, egy átlagos gyúrós srácként vágtam bele testem fejlesztésébe, azonban hamar kiderült, hogy az átlag alatti genetikai adottságaim miatt a legkisebb eredményt is csak akkor tudom felmutatni, ha a lehető legtudatosabban szervezem az edzéseimet. A tudásszomjamnak és motiváltságomnak köszönhetően tíz év alatt minden létező forrást felkutattam, ami segíthet az erő- és izomfejlesztés folyamatának magasabb szintű megértésében.
2012 telén megalapítottam a PowerBuilder.hu webmagazint azzal a céllal, hogy megismertessem Veletek, a magyar ‘gyúrós’ társadalommal a helyes utat, a naturál erő- és izomfejlesztés ma ismert leghatékonyabb módszereit és segítsek azon társaimnak, akik hozzám hasonlóan szeretnék kihozni a maximumot testükből, adottságaikból.
Ez sikeresnek bizonyult, így 2013-ban pályát módosítottam és megvalósítottam régi álmom: edző lettem. Innentől fogva lehetőségem nyílt a tudásom további bővítésére, ugyanis saját magamon és edzőtársaimon alkalmazott módszereimet már tanítványaimon fejleszhettem tovább, ez pedig rengeteg értékes tapasztalattal szolgált.
A PowerBuilder Csapatának vezetőjeként célom, hogy a publikált cikkeken és videókon keresztül, valamint a személyes és online edzéseinken a lehető legmagasabb színvonalon segítsünk az erősödni és izmosodni vágyó PowerBuilder társainknak.
Az utóbbi években edzéseimet teljes egészében az erőemelésnek szentelem, legjobb versenyeredményeim: 200kg guggolás, 140kg fekvenyomás és 220kg felhúzás (105kg-os kategóriában).
Bognár Viktor

Átlagos gyúrós srácként kezdtem, de hamar zavaróvá vált, hogy a nagyobb súlyom ellenére, kifejezetten gyengének számítottam a többiekhez képest. Ez egyfajta motivációt adott számomra, hogy mélyebben elmerüljek az erőedzés világában.
Amellett, hogy sok dolgot a saját bőrömön tapasztaltam meg, rengeteget olvastam edzés és táplálkozás témákban. Egy nap azon kaptam magam, hogy a szabadidőm nagy részét ennek szentelem. Szerettem volna az elképzeléseimet a gyakorlatba átültetni, és a lehető legtöbb tapasztalatot megszerezni. Általánosságban az embereket boldogabbá, erősebbé, egészségesebbé tenni és közelebb vinni őket a céljaikhoz.
2015 elején kezdtem edzői pályafutásomat, azóta több, mint 100 tanítványom útját egyengettem az erő- és izomnövelés terén mind online, mind személyes keretek közt.
Bár a képen ugyan nem látszik jól, de a nehéz súlyok rendszeres mozgatása kifejezetten jó hatással van rám - kisimult vagyok, jól táplált, kiegyensúlyozott, magasabb vagyok tíz centivel, 8 másodperc alatt futom a százat, folyékonyan beszélek hexameterekben, értem a matekot és olykor szemüveget is csak dizájnból viselek.
Erőemelőként legjobb eredményeim: 210kg guggolás, 145kg fekvenyomás és 245kg felhúzás (105kg-os kategóriában).
Buk Tibor

Edzéseimet
10 éve kezdtem, kövér kissrácként szerettem volna nagy és izmos lenni. Hamar szerelmese lettem a sportnak. Tudásszomjamnak köszönhetően az átlagnál nagyobb tudásra tettem szert és már a középsuli végére én írtam a koleszban az edzésterveket a haveroknak.
Az élet úgy hozta, hogy végül gyermekkori betegségem miatt nem lehettem rendőr. Emiatt is döntöttem úgy: hogy mivel szeretek másoknak segíteni, edző leszek, 2012-ben pedig hivatalosan is elkezdtem személyi edzői pályafutásomat.
Szerencsére az évek múlásával nem vesztettem a motivációmból, sem edzés, sem pedig a tudás megszerzésének terén. A folyamatos önképzés mellett, szakmailag hiteles tanfolyamok elvégzése áll mögöttem. Nem csak a céljaikhoz akarom eljuttatni a tanítványaimat, hanem tudással is fel akarom őket vértezni, hogy a lehető leghatékonyabb munkát legyenek képesek elvégezni az edzéseken.
Edzéseimet mára szinte teljesen az erőemelés specifikussága jellemzi. A versenyszerű erőemelést pedig nem csak példamutatásért végzem, hanem az új célok miatt én magam is kihívások elé állok. Legjobb versenyeredményeim
erőemelőként: 245 kg guggolás, 175 kg fekvenyomás, 270 kg felhúzás (105kg-os kategóriában).
Szujó Botond

2011-ben tévedtem le először konditerembe egy kövér és gyenge kisfiúként. Ekkor még csak fogyni szerettem volna, illetve némi izmot magamra pakolni. Az első év ahogy az lenni szokott főként a ’’pumpálásról’’ szólt, aztán szinte egyik pillanatról a másikra beszippantott az erőemelés.
Nagyon megszerettem ezt a sportot és őrült motivációmnak hála már fiatalon elkezdtem versenyezni. Ezekre többnyire egyedül készültem fel, tehát rengeteget kutattam és olvastam a témában, hogy minél nagyobb tudásra tehessek szert. Számos edzéstervet kipróbáltam már és néhányat írtam is, így gyűjtve egyre több tapasztalatot.
Ugyan sok embernek segítettem már, de edzői pályafutásomat még csak most kezdem. Azzal hogy a PowerBuilder edzői csapatának tagja lettem, egy nagyon régi álmom vált valóra. Szeretném még tovább képezni magam és a megszerzett tudást továbbadni tanítványaimnak hogy a lehető legjobban segíthessem őket az erő- és izomnövekedés rögös útján.
Legjobb eredményeim
erőemelőként: 220 kg guggolás, 135 kg fekvenyomás, 230 kg felhúzás. (93 kg-os kategóriában)
Zmák Szilárd

Igazi sportpályafutásom 2009 februárjában kezdődött, mikor a Super Bowl megnézése után kitaláltam magamnak, hogy amerikai focista szeretnék lenni. Rögtön az első edzések után konstatáltam, hogy itt bizony az emberek nagyok. Így a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt fel kellett nőnöm a feladathoz. Időt, energiát, pénzt nem kímélve kezdtem el olvasni minden elérhető szakirodalmat interneten és könyvekben, hogy megszerezzem az elméleti hátteret, hogy hogyan is lehetek egy finoman hangolt sportgép (a 100% jóképűség mellé 🙂 ).
Így sodort a Jóisten a Powerbuilder Training System oldalára, ahol már az első cikkek elolvasása és videók megnézése után nyilvánvaló lett számomra, hogy itt komoly szakmai tudású gárda dolgozik. Innentől már csak idő kérdése volt, hogy én is a PWB csapatába keveredjek, ahol minden az erő-, és izomnövelésről szól. Az eredmények nálam sem maradtak el. 4 hónap alatt többet erősödtem és nőttem, mint előtte évek alatt. Hatalmas volt a változás.
Aztán úgy hozta a sors, hogy edzőként is kipróbálhatom magam és segíthetek másoknak is, akik hasonló célokkal és elszántsággal jönnek le a terembe. Szimbolikusnak is érzem, hogy az amerikai foci csapatomból a BPW-ből az erőemelés világába kerülve most a PWB erőemelő csapatát erősíthetem.
Eddigi legjobb versenyeredményeim erőemelésben: 190 kg guggolás, 125 kg fekvenyomás, 225 kg felhúzás (93kg-os kategóriában).
Kendernay Balázs

Mint szinte minden korombeli abban az időben, én is konvencionális „gyúrással” csöppentem bele a súlyok világába, 2010-ben. Eleinte még ész nélkül pumpáltam a vasakat, broscience szintű mende-mondák alapján, hallgatva a terem legizmosabb arcára, majd ahogy kezdett megállni a fejlődésem, szépen lassan kezdtem egyre jobban beleásni magam az edzés és a táplálkozás világába és ezzel együtt rájönni arra, hogy a jó kinézet mögött nem feltétlen áll valós tudás és a tudományos, „szárazabb” része legalább olyan fontos az edzésnek, mint a gyakorlati része.
2014-ben úgy döntöttem, hogy ezt a tudást szeretném átadni más embereknek is, ezért elvégeztem az ehhez szükséges iskolát és 2015-ben pedig elkezdtem személyi edzőként dolgozni, ami azóta is az életem része, lévén szeretek emberekkel foglalkozni és segíteni nekik a céljaik elérésében. Az igazi áttörést tudásban 2016 tavasza hozta, amikor rátaláltam a PowerBuilder oldalára, ahol rögtön el is olvastam mindent. Ez hatalmas áttörést hozott. Azóta töretlenül és fáradhatatlanul művelem magam könyveken, szemináriumokon és képzéseken keresztül, hogy mind magam, mind pedig a vendégeim maximálisan elégedettek legyenek.
2016 szeptemberében sikerült eljutnom egy Big3 szemináriumra, ahol megismerhettem Wittmann Zsoltot, akinek a profizmusa és a tudása nagy hatással volt rám, majd totálisan beszippantott ez a világ és a hatalmas tudásszomj. Azt hiszem ez volt az a pont, ahol titkon elkezdtem reménykedni abban, hogy egyszer én is ennek a nagyszerű edzői csapatnak a tagja lehetek. Vegytiszta erőemeléssel nemrég óta foglalkozom, de az erőemelő fogásnemeket már évek óta gyakorlom, mivel kiegészítőnek használtam őket a bicepszezés mellé. 🙂 Mára ez megfordult és főként a big3 gyakorlatai jellemzik az edzésemet.
Legjobb versenyeredményeim: 172.5kg guggolás, 130kg fekvenyomás, 180kg felhúzás (93kg-os kategóriában).
Érmelléki Márk
A sport mindig is közel állt a szívemhez, már kisgyerek korom óta foglalkozom vele. A pályafutásomat küzdőspotokkal kezdtem, amelyekkel több, mint 10 éven keresztül foglalkoztam és értem el bennük kisebb-nagyobb sikereket. A súlyzózás világába 8 éve csöppentem bele és kezdetekben kiegészítésként végeztem a küzdősport mellett. Mindig is szerettem nagy súlyokkal edzeni és a célom volt, hogy az alapgyakorlatokban minél nagyobb erőt fel tudjak építeni.
Mindezek mellett egészen hamar, már középiskolában megfogalmazódott bennem, hogy ha felnövök, edzőként szeretnék dolgozni, így ebben az irányban tanultam tovább és igyekeztem minél nagyobb tudást felhalmozni. Az edzői pályafutásomat 2016-ban kezdtem személyi edzőként , ahol a tanítványaimmal egészen gyorsan látványos eredményeket értem el.
Ekkor már szinte kizárólag erőemelő jellegű edzéseket végeztem, igyekeztem minél jobban elmerülni az erőemelésben és így találtam rá 2017-ben a Powerbuilderre és vettem részt Wittmann Zsolt egyik szemináriumán. Hamar megragadott az a profizmus amivel, eddig Magyarországon még nem találkoztam és innentől nem volt kérdés számomra, hogy csatlakozni fogok a csapathoz - előbb online tanítványként, majd pedig edzőként is! Óriási vágyam vált valóra azzal, hogy erőemelő edzőként egyengethetem
tovább a tanítványaim útját immáron a Powerbuilder edzői stábjának tagjaként!
Legjobb eredményeim: Guggolás - 210kg, Fekvenyomás - 150kg, Felhúzás - 230kg